37. fejezet: Gyorsan eltelt idő

Az idő egyre gyorsabban és gyorsabban telt. A hasam már nagyon nagy mintha ikreim lennének. De azt mondta az orvos, hogy ez tök normális. Ha az orvos mondja akkor hiszek neki. A fotósom mostanában, hogy nagy a pocakom egyre többször hív. Viszont ekkor még C.A.Pnek is ott kell lennie. Néha még Min is jön. Sok családi képet csinált és még sok-sok kismama képet. Már csak napjaim vannak és hamarosan megszületik Min kishúga. Egy nap erős fájásokra keltem fel. Bangie már egyből tudta mit kell tennie. Hívta a mentőt utána pedig Kimet az unokatesómat. Bangie velem jött a kórházba és velem volt egész idő alatt. Néha még rosszabbul nézett ki, mint én. Viszont a végén az erőlködéstől elpattant egy ér az agyamban ezek után se kép, se hang. Minden megszűnt létezni. Bangiet egyből kiküldték a szülőszobából. Engem pedig próbáltak visszahozni de már nem sikerült....

~C.A.P szemszöge~
Amikor megpillantottam a kislányomat könnyek csordultak ki szemeimből. Alig tudom elhinni, hogy a második gyerekem ettől a gyönyörű nőtől. Viszont az örömöm nem tartott sokáig. Amint kiküldtek a szülőszobából tudtam, hogy baj van. Nem akartam ki menni. Megígértem neki, hogy mindig vele leszek. Kiküldtek a folyosóra. Nem is ültem le csak fel-alá járkáltam idegességemben. 1 óra múlva kijött egy orvos.
-Kérem mondja, hogy jól van és semmi baja! –mondtam.
-Sajnálom! Már nem tudtuk megmenteni. –mondta az orvos halál komolyan. Nem akartam elhinni. Aztán könnybe lábadt a szemem.
-Nem! Ő nem halhat meg! –kiáltottam. Leültem az egyik székre majd sírni kezdtem. Az orvos magamra hagyott. Csak pár nővér volt a folyosón. Nem! Nem lehet igaz! Ő nem.... ő nem halhat meg! Most az egyszer vagyok vele szűlés közben és most nem éli túl. Kellett nekem eljönnöm! Boldogok voltunk addig a pillanatig. Ha az a baj nem történik meg gyermekeim anyja és az én kis menyasszonyom még mindig élne!